Translate

2014. április 30., szerda

Prológus


  Bell Bird az erkélyén állt és a félhomályban esőtől nedves kertjüket nézte. A levegőt  friss és nedves növények illata töltötte be. A kert egy hosszú, széles, egyenes sávban helyezkedett el az erkély alatt. A gyep zöld volt, néhány helyen meg-megcsillant a vizes fű. A kert egy kis részén veteményes volt, mellette pedig virágágyás, az egykori homokozó helyén. Középen pedig kedvenc cseresznyefája terpeszkedett.
 Bell, szerette ezt az erkélyt és a kertet. Születésétől kezdve itt élt a szüleivel és a nővérével, Sarah Birddel.
 Tekintete a kertjükről átsiklott a szemközti házra. Ott is, ugyanúgy mint a Bird házban az erkély a kert felé nézett. Teljes rálátás nyílt egyik lakásból a másikba. Bell, tudta jól, hogy kik laktak a szomszédban. A ház egy középkorú házaspár otthona volt. Két éve még a fiúk is ott lakott. Jeremy Brownak hívták. Tizenhat éves volt, amikor javítóintézetbe került. Utána a szülei is elköltöztek, nem maradtak ebben a kertvárosban. Azóta nem látta és nem is hallott Jeremyről senki semmit. Az utóbbi években üresen állt és sosem égett a villany a szomszédban. Egészen mostanáig. Bell meglepődve látta, hogy felgyulladt a lámpa a fiú egykori szobájában. 
- Ki költözött be? - suttogta halkan.
  Ekkor kinyílt a ház erkélyajtaja. Ahogy Bell látta egy fiú lépett ki a szobából. A rossz fényviszonyok miatt nem tudta kivenni az arcát. A fiú észrevette őt és integetett neki.... Úgy tűnt ismeri valahonnan.
  - Te vagy az Bird?! - hitetlenkedés és öröm keveréke hallatszódott ki a hangjából. Előrelépett az erkély korlátjához, és a fény végre megvilágította az arcát.
  A lány gyorsan visszahúzódott szobája árnyékába, mintha meg se hallotta volna. Neki simult az ajtó melletti ruhásszekrénynek. Jól ismeri ezt a becenevet. Ennek nem fog örülni a testvére. - Nem tudhatja meg Sarah - motyogta félhangosan.
- Mit nem tudhatok meg? - hallotta meg hirtelen Sarah, a nővére hangját. Az előbb még a konyhában vacsorázott, hogy ilyen végzett ilyen hamar? Nem nézett rám - az ablak melletti asztalán pakolt - nem látta kétségbeesett arcomat.
 "A fenébe is...ebből csak baj lehet" - szitkozódott magában. - Öhm...semmit...csak...
- Beköltözött valaki a szomszéd házba? - csillant fel a szeme és táncolva odaszökdécselt az ágyához, ami az asztalától volt átlósan pár lépésre a falhoz tolva. "Nem mondhatom el neki az igazat, hisz nem is biztos, hogy RÓLA van szó. Megbántódna ha azt hinné, hogy ilyennel etetem."
 -Az van, hogy szerintem...ha-ha jól-jól lá-lá-ttam, akkor annak a valakinek nem nagyon örülnél - dadogta Bell.
 -Ugyanmár Bell! Ne csináld! - kezdte el hajtgatni az ágyán lévő ruhákat mosolyogva - Én is kíváncsi vagyok - dudorászva tovább hajtogatott. "Persze,hogy ilyen jó kedve van. Most jött össze Patrickkel.  Sokáig tartott neki, de Pat megvárta. Talán ha megpróbálom elterelni a témát..."
  - Nem visszük el Simont sétáltatni?
  - Bell! Ne terelj! Mondd el! - nézett rám nevetve.
Ránézett az arcomra és mintha elszakadt volna benne valami. "Csak ne engedje magát megint elsodródni mint egy hajó, mikor elszakad a kötél ami eddig a kikötőhöz, a biztos ponthoz tartotta. Könyörgöm!"