5 perccel később úgy jött vissza az erkélyről, mintha nem látott volna semmit. Most csak tetteti vagy tényleg nem látta? Az asztalánál álldogáltam feszülten, szemben az ablakkal. Láttam, hogy hogyan markolta a korlátot. - Sarah,...minden rendben? - kérdeztem aggódva.
- Persze, Hugi minden - mondta meglepően nyugodt hangon. Kézfejével végigszántott gyönyörű haján és leült az ágyára, a sarokba - Mégis mi baj lenne? - nem nézett a szemembe.
- Hát, nem láttál kint senkit és semmit? - próbáltam puhatolózni - Elvihetnénk Simont sétáltatni és addig beszélgethetnénk.
Simon a két éves kisfiú Boarder Callink. Mindig megkapjuk az ismerősöktől, hogy egy pásztorkutyának nem bent van a helye, de az egész család imádja. Nem lenne szívünk kint tartani. Mindig velem alszik, osztozkodunk az ágyamon. - De itt is maradhatunk, csinálhatok forrócsokit, begubózunk a TV elé vastag takarókba és nézünk valami jó akció vagy horror filmet - soroltam az ötleteimet - Mit szólsz hozzá?
- Miért pont akció filmet? A horrortól meg félsz. Még egyet sem bírtál végignézni - ráncolta össze a szemöldökét maga elé meredve, egy kis félmosoly kíséretében.
- Mert hát...arra gondoltam, hogy most talán nincs kedved egy csöpögős és ostoba romantikus filmet nézni, hogy ilyen a helyzet aztán meg először és utoljára ajánlom fel azt, hogy megnézek veled egy horror filmet, amitől tuti, hogy nem fogok aludni egész éjszaka, de nem baj...majd át jövök hozzád aludni. Meg most kivételt teszek, hogy tudom milyen....
- Hugi, nem értelek ne haragudj! - vágott a szavamba, és még mindig nem nézett rám - Miért kéne beszélgetnünk, meg begubóznunk? És miért kérdezgeted azt, hogy nem láttam-e kint valakit? Az ég adta egy világon nem volt semmi és senki a növényeken kívül. Egyébként meg, már miért is ne akarnék romantikus filmet nézni? Most jöttem össze Patrickkel boldogabb vagyok mint valaha.
- Köszönöm, hogy felajánlottad a filmnézést, de most inkább egyedül szeretnék lenni, meg lehet, hogy most korábban le is fekszem. Sőt, még lehet, hogy előtte felhívom Patricket.
- De még csak fél 8 lesz - köztudott, hogy Sarah éjjeli bagoly.
- Persze - nézett rám végre mosolyogva, de a tekintete megváltozott. Metsző lett és kihunyt belőle a csillogás. Tudtam, hogy valami nincsen rendben, de miért nem mondja el? Amíg így magába fordul nem tudok mit tenni.
-Vidd el Simont sétálni Lucasszal, biztos ráér. De köszönöm, hogy ennyit gondolsz rám - hátat fordított és bezárta az erkélyajtót és visszamászott az ágyába.
Mielőtt kiléptem a szobájából körbenéztem a kis helyiségben, ami Sarah menekülőhelye és kuckója volt, mint nekem saját szobám. Az ajtó takarásában álltam, így nem láthatott az ágyából. A szemben lévő falrészen volt a széles ablak, mellette az erkélyajtó. Az a fal és a vele szemben lévő, fehérek voltak a másik kettőn pillangós kis matricák voltak, fűzöld, babarózsaszín, ég és tengerkék színben és még sok másban. A fehér falak legalább felét a lepkék színével megegyező képkeretek borították, bennük a barátairól és róla készült képek. Ott volt a tavalyi fesztiválon készült csoportkép, amin Patrick, Nora, Thomas, Lucas, Lara és Én is rajta voltam. Ally távozása és a halála hatalmas űrt hagyott maga után mindannyiunkban, és máig nem tettük túl magunkat elvesztésén. Sarah azért mert elvesztette legjobb barátnőjét, én pedig a nővéremet tulajdonképpen. A balesetet követően magába fordult, és elutasított mindenfajta gyöngéd közeledést irányomba. Elutasító volt, beszélni sem lehetett vele. Eltaszított magától. De nem csak nekünk voltak ilyen problémáink. Thomas, Nora, Patrick, Lara életét visszafordíthatatlanul megváltoztatta Ally elvesztése. Minek kellett Jeremynek visszajönni? Csak mègjobban össze zavarja a dolgokat. Ökölbe szorult a kezem arra a gondolatra, hogy mi van akkor ha újra szerepet akar játszani a nővérem életében? Azt nem engedhetem. Végig néztem a képeken és az egyiken megakadt a tekintetem. A régi mosolygó Sarah volt rajta...Jeremyvel. A falon hagyta, annak ellenére, hogy Jert hibáztatja a balesetért. Ennyi idő elteltével és Ally elvesztésével még mindig szeretné? Az nem lehet...biztosan véletlenül hagyta fent. Kételyek között és nem tudva mit tegyek lábujjhegyen megfordultam és átlopakodtam saját szobámba Simonhoz, ami Saráé mellett volt.
"5 perc múlva a házatok előtt? Viszem Simont sétáltatni."
"Persze, várlak titeket. Minden ok?"
Lucas Riderrel egészen csecsemő korom óta elválaszthatatlan barátok voltunk. Egy év különbséggel születtünk. Ő most tizenhat én tizenöt. A szüleink együtt tologattak minket a babakocsikban. Egy oviba jártunk, aztán egy suliba is. Egy utcányira laknak tűlünk. Már pelenkás korunkban is szoros volt a kapcsolatunk ami mostanáig tart. 2 éve mégjobban összenőttünk, a baleset miatt. Volt egy időszak, mikor sem Sarah sem pedig Thomas nem nagyon nyitott felénk. Ahogyan a legjobb barátnőm Lara sem. Lucas, már egy egészen rövidke smsből is képes volt le szűrni, ha gyötör valami. Most is rájött. Megeresztek egy félmosolyt.
"Majd elmondom"- írtam.
Mielőtt elindultam Lucashoz átmentünk Simonnal a házunk kert felőli oldalára. Arra nézett Sarah szobája.
Kertvárosban lakunk, innen megyünk be minden reggel busszal vagy kocsival a városközpontba, a sulikba. A házunk a kertváros végén van. A bal oldalon még van egy szomszédos ház, ahogyan szemben is, (Jeremyék háza) a másik irányban viszont szőlőtőkék vannak, azon túl pedig van egy lovarda. Oda szoktunk járni Larával és Lucasszal lovagolni.
Kinyitottam a kis kertkaput, - ami természetesen megint akkorát nyikordult, hogy Sarah is biztos meghallotta...és az összes szomszéd is,- és felnéztem Sarah ablakaira.
Jól sejtettem. Az összes redőny le volt húzva. De, akkor látnia kellett. Mégis mi másért tette volna? - Ó, Sarah! - csóváltam meg a fejem.
- Bell! - szólított meg újra az ő hangja.
A hang irányába fordultam - nem láttam tisztán, egy fa eltakarta az erkélyét - és csak ennyit suttogtam a félhomályba: - Miért kellett visszajönnöd? Ezzel tönkreteszed! - ezután elfutottunk.
