11. Norah

  Mindent köd borított, csak az előttem lévő ösvényt láttam, amint beleveszett a homályba. Lenéztem a földre, amikor meglepetésemre nem is láttam a lábamat. Érezni éreztem, biztosan ott volt, csak hát valami eltakarta. Egy mesésen gyönyörű ruha omlott a földre. Éppen, hogy a földet nem súrolta pár centivel. Az estélyi színe a leggyönyörűbb kék volt, amit valaha láttam. Hasonlított a tengerkékre, de attól pár árnyalattal sötétebb volt. Nem bírtam megállni ,hogy ne érintsem meg. Érintésemre abban a pontban ezüstösen felcsillant. Mint egy tündérmesében.
  Tekintetem fentebb vándorolt a ruha mentén, végig figyelve rá, hogy az ujjaimmal érintsem, hogy újra láthassam az ezüst csillanást. 
  A derekamnál egy leheletnyien vékony, ezüst szalag volt masnira kötve és innentől kezdett el "A" alakban ejteni a ruha egészen a földig. Deréktól felfelé pedig csinosan rám tapadt. Hiába kerestem a ruha ujjait, pánt nélküli volt. Elképesztően gyönyörű volt. Nem láttam magamat, hogy vajon milyen lehet a hajam, de ujjaimmal finoman végigszántottam fejemen. Úgy éreztem, hogy szoros kontyba van fogva, elöl pedig pár tincs hullámosan lengedezett a szellőben.
  Nem tudtam, hogy miért vagyok ilyen mesébe illően felöltözve vagy, hogy miért vagyok itt, de mindenképpen ki akartam deríteni. Nem tudtam merre mehetnék. Az ösvényről nem akartam lelépni, hátranézve pedig egy kőfal zárta el az utamat. Egy lehetőségem maradt, mégpedig az ha a kis utat követve előre megyek, bele a homályba.
  Két oldalt megfogtam a ruhát a könnyebb haladás érdekében és elindultam. Semmi mást nem lehetett hallani csak cipőm kopogását. A köd továbbra sem oszlott fel. Kitartóan mentem, de nem történt semmi. Biztos voltam benne, hogy már ideje csak megyek és megyek.
  Körülnéztem és szorongás vett erőt rajtam. Pánikba estem. Bármerre néztem csak a homályt láttam, ami megrémített. A félelem futásra kényszerített. Rengetegszer félreléptem, megcsúsztam, hisz nedves volt a ködtől minden. Nem álltam meg, nem tehettem meg. Ziláltam kapkodtam a levegőt, a ruhám elszakadt, hajam pedig félig már a vállamra omlott. Alig tudtam már egymás után rakni a lábaimat, mire hirtelen elbotlottam és elterültem a földön. Mindenem fájt, a könyökömön a bőr felhasadt. Nem volt erőm feltápászkodni, egyedül nem ment.
  Fejemet felemeltem a földről, amikor megpillantottam... Thomast. Leereszkedett hozzám és a kezét nyújtotta. - Thomas! - kapkodtam a levegő után. - Gyere, nincsen semmi baj - megragadta a kezemet és felhúzott magával. Kimerülten a karjába omlottam. - Mutatok valamit - simított végig hüvelykujjával az arcomon. Pár méterrel odébb mentünk és egy fehér pavilon tárult a szemem elé. Ki volt díszítve égők világító soraival. Felvezetett a lépcsőn, majd szemben megállt velem. - Kérlek, táncolj velem Norah - nézett mélyen a szemembe. Valami nem volt rendben vele. Nem így szokott viselkedni. - Thomas, nem úgy vagyok öltözve. Nézd mi történt velem - mutattam végig magamon kétségbeesetten. - Te mindig gyönyörű vagy! - majd megragadta kezemet, vállára ejtve jelezvén, hogy nem fogad el nemleges választ. - Ebben az esetben, szívesen táncolok veled Thomas Rider - nevettem el magam. Sem ő, sem én nem tudtunk táncolni így csak utánozni próbáltuk bármelyik keringő mozdulatait. Fejemet ráhajtottam a vállára és így zene nélkül adtam át magam a kellemes ritmusnak, amit mi diktáltunk. Finoman eltaszított magától és megforgatott egymás után kétszer. Egyik lábamat felemeltem és így forgott velem a ruhám is. Mosolyogtam, úgy éreztem még soha nem voltam ilyen boldog. Azt hittem végre újra hozzábújhatok biztonságot jelentő testéhez, de tovább forgatott egyre gyorsabban és gyorsabban. - Thomas elég, kérlek! - kacagtam hangosan - Elszédülök! - de hiába kértem nem állt meg. Csak forgatott újra és újra. A táj suhant mellettem, minden egyes körnél láttam Thomas elhomályosodott alakját. - Thomas, állj meg! - hangom könyörgővé vált. Aztán a feje mellett hirtelen megjelent egy másik arc is. Nem tudtam mit tehetnék, szédültem alig álltam a lábamon, de továbbra sem eresztett el. Az egyetlen lehetőségem az volt, ha kiszakítom magamat szorító kezei közül, amivel forgatott. Megfeszítettem kezemet és nagy lendületet vettem és kitéptem magamat a keze közül.
  Sikerült. A földön landoltam újra és nem voltam magamnál teljesen. Vártam, hogy alábbhagyjon a szédülés. Az arcokat nem láttam tisztán továbbra sem, mire szépen lassan azonosítani tudtam, hogy ki az, aki Thomas mellett áll és... táncolnak. Szorosan becsuktam szemeimet, majd újra kinyitottam. Táncoltak és senki mással nem voltak elfoglalva csak egymással. - Thomas! - hisztérikusan kiáltoztam a nevét - Thomas, figyelj rám! - rám sem nézett csak táncolt elmélyülten partnere szemébe nézve. - Miért nem lehetek én akit választasz? - suttogtam magam elé a sírással és a döbbenettől küszködve. Csak viszont kéne szeretned úgy ahogyan én téged! - emeltem fel a hangomat. Erre hirtelen felém fordult Thomas és a párja is, akinek az arcát eddig képtelen voltam azonosítani. Most viszont, ahogy megláttam vöröslő haját és zöld szemét valamint a mozgását az előbb. Tudott táncolni. Nagyon is jól. Thomas partnere Seamous Hinley volt. Pillantásuk hamar tova siklott rólam, amint Seamous finoman beletúrt Thomas hajába és elmosolyodott. - Nem, ez nem lehet igaz! - sikítottam a hajamat tépve. - Seamous engedd el! - ordítottam. 
  Hátat fordítottam nekik és folyamatosan azt hajtogattam magzat pózba kucorodva, hogy ébredj fel. Nem bírtam tovább. A tündérmese hirtelen rémálommá vált.    

Verejtékben úszva riadtam fel az álmomból. Valaki rátelepedett a csengőre és le sem akart mászni róla. Nem volt erőm felkelni, az álom hatása alatt voltam. Anyáék nincsenek itthon de Patrick talán igen - Pat, nyisd ki az ajtót! - kiáltottam fel kótyagosan, amit szerintem egyedül csak én hallottam. Sikeres volt, az biztos. -Pat! - tettem még egy bizonytalan próbálkozást. Semmi válasz. - Ezt nem hiszem el - mérgelődtem magamban, kikecmeregve puha ágyamból. - Ajj! - kaptam a fejemhez. Megszédültem és ugyanezzel a mozdulattal már visszaborultam az ágyamba. De csengetés nem maradt abba, kénytelen voltam újra kimászni. Kijöttem a szobámból és csoszogva Patrick szobája felé vettem az irányt, ami az enyém mellett volt. Belestem rajta de nem találtam ott. Próbáltam húzni az időt, hogy hátha megunja az illető és abbahagyja az idegesítő csengetést, de mindhiába. Végigszenvedtem magam az óriási nappalinkon, majd a konyhán is. Egy szintes házunk volt, Pat és az én szobám volt a leghátul, aztán jött anyáék szobája. Imádtam a házunkat. A konyhát és az előszobát leszámítva mindenhol parketta volt, ráadásul padló fűtés. Nyugodtan mászkálhattam akár télen mezítláb is, nem fáztam volna. Minden falat szinte családi képek borítottak. Születésünktől kezdve egészen napjainkig. Anya és Apa imádtak bennünket. Mindig is mi voltunk az első helyen, bármire szükségünk volt megkaptuk. Nem úgy értem, hogy elvoltunk kényeztetve, mert azt semmiképpen sem. Egyszerűen csak nem szenvedtünk hiányt semmiben.
  Anya nagyon nehezen esett teherbe annak idején, azonban mikor megtudták, hogy nem csak egy gyerekük lesz hanem kettő, ráadásul ikrek, igazi áldás volt számukra. Az elején az orvosok csak Patricket tudták kimutatni, aztán utána végre engem is észrevettek. Hatalmas volt az örömük és aztán két éve a kétségbeesésük is. Az emlékeim elúsztak csak úgy eltűntek a ködben, ahogy az álmaimban szereplő ösvény veszett el a szemem elől a homályban. Csak azt tudtam, hogy a legjobb barátnőm meghalt, állítólag Jeremy okozta a balesetet, akire mindenki a falkavezérként tekintett. Ő volt a legidősebb mindannyiunk közül, Sarah pedig mint egy hősre úgy tekintett rá. Azt is tudtam, hogy Pat is benne volt a balesetben, ha ő nem is ült a kocsiban. Amit pedig úgyszintén nagyon tudtam, hogy kómából ébredésem első pillanata, amit Apával töltöttem, nem volt más, mint, hogy Thomas ellen buzdított. Azt mondta, hogy nem szeretné ha vele járnék, ő nem jó nekem, nem lehetek mellette biztonságban. Nem tudtam visszaemlékezni, hogy a baleset előtt mennyire kedvelte vagy nem, de annak tudtam be a figyelmeztetését, hogy lelkész, aki görcsösen ragaszkodik lánya ártatlanságához és nem akarja elfogadni, hogy még egy számomra fontos férfi lépjen az életembe. Kijelentettem, hogy a baleset mit sem változtatott Thomashoz való kötődésemhez, ami láthatólag nagyon nem tetszett neki. Igaz, a szétszakított poszter aggasztott egy kicsit most meg jött ez az álom, de Thomas megnyugtatott tegnap, a rémálom meg biztos vagyok benne, hogy nem jelentett semmit. Seamous Hinley már évekkel ezelőtt elhagyta a várost. Semmi értelme nem lenne visszatérnie így, hogy Ally sincs már mellettünk.
  A bejárati ajtóhoz lépve elsöpörtem fejemből a lehangoló gondolatokat és kezemet a kilincsre téve megpillantottam Pat üzenetét, egy kis ragadós szélű cetlit, amit az ajtóra tűzött.
 "El kellett ugranom a suli könyvtárba, majd jövök húgi."
- Chö, mi az, hogy húgi? Pár perc van közöttünk öcsi - nyitottam ki az ajtót mosolyogva. Felnéztem a látogatóra, aki meglepetésemre Sarah volt. A haja csapzottan szállingózott a szélben, kapkodva szedte a levegőt. Erős levegő áramlatot éreztem a lábamnál, ami jól eső is volt ugyanakkor nedves is. - Simon! - kiáltottam fel mosolyogva. Ennyi figyelmet kaptam, már száguldott is be a konyhába. - Ott bizony nem találsz semmit! - kiléptem az ajtón, hogy jobban szemügyre vegyem Sarát. 
  Az arcával kezdtem, ami rosszabbul nézett ki mint eddig valaha, ugyanakkor gyönyörű is volt. Sugárzott. Ezt követően vettem csak észre, hogy a táncos ruhája van rajta. Ez mégis hogy lehetséges? Két éve kijelentette, hogy ő hallani sem akar a táncról többet, Ally és Jeremy miatt is.
- Sarah, mi történt? - öleltem át oldalról. Összegörnyedt, alig kapott levegőt. Körkörösen simogattam a hátát, mire észrevettem, hogy lassult a légzése. Vártam, hogy végre megszólaljon. 
- Nem mehetnénk be inkább? - kérdezte suttogva. 
- Dehogynem, gyere csak - buzdultam fel. Bevezettem egészen a nappaliig, ahol helyet kínáltam neki az egyik kis puffok egyikén. Ha nem a szobámban, akkor itt vitattuk meg a dolgokat. Csak Simon boldog lihegése hallatszódott, de amint kiszimatolta, hogy Sarah nincs túl jó passzban egy kis nyüszítés kíséretében odabújt hozzá. Pár percig csend volt, aztán rám emelte tekintetét. - Norah, - kezdett bele. Látszott, hogy próbálta össze rakni a gondolatait - nem akartam neked szólni erről, de a legjobb barátnőm vagy könyörgöm! Lehet, jobban tenném, ha nem mondom el, de kénytelen vagyok magamban tartani. Jeremyvel táncoltam pár perccel ezelőtt a kertben - nyögte ki végül. Egy szónál először kénytelen voltam leragadni, hogy aztán tovább léphessek. - Jeremy visszatért? - hitetlenkedve kérdeztem, nem akartam elhinni. Nem jöhetett vissza. 
- Igen, két napja talán. És én táncoltam vele! Érted! ÉN! Nem is értem, hogy vehettem fel ezt a ruhát...
- De hiszen gyönyörű vagy Sarah! - simítottam végig a karján.
- Norah nem érted? Nem elég, hogy felvettem ezt a ruhát de még Ally emlékét is meggyaláztam. A gyilkosával táncoltam! - görcsösen markolta a puff két szélét. Próbált megszabadulni a tánc emlékétől. - Sarah, elég! Figyelj rám - megragadtam erősen az arcát és magam felé fordítottam - Próbálj meg elvonatkoztatni attól, hogy mi történt Allyvel - szorosan összezárta a szemét, nem akart utat engedni feltörő érzelmeinek - Tudom, hogy fáj, én is ugyanúgy érzek mint te, de kérlek gondold végig! Vegyük úgy, hogy nem Jer tehetett az egészről. Természetes, hogy táncoltál vele, hiszen a régi partnered volt...
- Olyan jó volt - keseredett el - Régen nem éreztem már ilyet. Újra a karjában voltam, a fülembe suttogott, egyszerre mozgott a testünk az ütemre - csukva volt a szeme, így biztosan könnyebb volt kimondania.
- Csak ne taszíts el magadtól minden szép emléket - folytattam - Így nem lehet élni. Gondolj Patre - letöröltem pár könnycseppet az arcáról, de amint ezt meghallotta, kippattant a szeme. - Itt van Patrick? 
- Ne aggódj Sarah, elment a suli könyvtárába. Nem hallotta. Csak nyugodj meg! - öleltem át szorosan, két térdemen állva. Sosem tudtam Jeremyt hibáztatni Ally halálért. Biztos vagyok benne, hogy ha ő esetleg hibás is volt, nem mindenben.
Miután Jer elment a városból, nagyon szurkoltam Sarának és Patnek, hogy összejöjjenek. Patnek valóra vált az álma, mikor végre Sarah és ő csókolóztak, de most, hogy Jer visszatért, úgy éreztem, hogy Pat ideje lejárt. Csak vissza kellett emlékeznem, hogyan beszélt az imént Sarah. Egy dolgot viszont tisztáznom kellett vele. - Sarah, jól érzem, hogy még esetleg...még mindig...ugyanúgy érzel Jeremy iránt, mint régen?
- Ilyen még csak eszedbe se jusson! - csattant fel - Patet szeretem, ő a barátom! Jeremyn legszívesebben boszzút állnék és... - kénytelen voltam a szavába vágni - Ugye nem hallottam jól Sarah? Eszedbe se jusson bármilyen fajta bosszút tervezni ellene! - emeltem fel a hangomat. El se akartam hinni, ami az előbb kicsúszott a száján. 
- Tudod, hogy nem gondoltam komolyan - ideges volt - csak kicsúszott a számon.
- Remélem is Sarah. Valamint én elhiszem, hogy nem érzel semmit Jer iránt, de mégis arra az egyre kérlek, hogy ne törd össze Pat szívét. Totálisan beléd van esve, csak rá kell nézni...
- Tudod, hogy nem tennék ilyet. Szeretem Patet. Ezt te is tudod - ügyetlenül belebokszolt a vállamba. Mindig így zárjuk le a komoly beszélgetéseket. Sem ő, sem én nem akartunk most ezekről a dolgokról beszélni. Egy időre lezártuk a témát.
  - Ha már ilyen gyönyörűen felöltöztél, mit szólnál hozzá ha én is csatlakoznék? - csillant fel a szemem, amint megjelent előttem első báli ruhám képe. Hercegnőknek kellett öltözni, Sarah és én pedig a Barbie hercegnő és a koldusból voltunk a két hercegnő. Sarah volt Anneliese, én pedig Erika. Cinkosan rám emelte tekintetét és profin felhúzta egyik szemöldökét - Benne vagyok  - nevetett fel. Végigrohantunk a képekkel teli hosszú folyóson egyenesen be a szobámba. Kitártam a ruhásszekrényem ajtaját és lázasan keresni kezdtem. Sorra tologattam a ruhákat, de végül csak rátaláltam. Kirántottam a szekrényből és ezzel a lendülettel körbeforogtam vele magam elé tartva. - Olyan gyönyörű - hallottam meg Sarah elképedő hangját. Magam elé tartottam és én is szemügyre vettem. A ruha majdnem olyan volt mint az álmomban. A kéknek egy halványabb változata, alulról tüll tartotta, de ugyanúgy a földet súrolta. A derekamtól szélesedett és onnantól felfelé pedig a leggyünyürűbb rózsaszínt lehetett látni. Az ujja a könyökömig ért, teljesen ugyanúgy nézett ki, mint a mesében. A gyomrom idegességemben összeszűkült és gombócot éreztem a torkomban. Éjszaka, ami tündérmesének indult és rémálom lett belőle, nem tudtam mi lesz ha most felveszem, de nem tudtam megállni.
  Percek múlva már rajtam is volt, így suhantam végig a folyosón, vissza a nappaliba. Sarah már ott várt rám, addigra már a DVD-t is berakta, hogy újra átélhessük a tündérmesét, mint már annyiszor rosszabb napjainkon. Csak elindítottuk Anneliese, Erika és szerelmeik történetét, nevettünk, a dalokat énekeltük, táncoltunk és olyan volt minden mint régen, attól függetlenül, hogy a hangunk ha nem is volt csapnivaló, de nem is volt olyan gyönyörű mint Laráé. 
  - I'm just like you, you're just like me - álltam fel a helyemről, magammal húzva Sarát is. A szövegben lemaradtam egy kicsit, de folytattam tovább, ábrándozva és boldogan - I am a girl like You. You'd never think, but it was so but now I've met you and I know, it's plain as day, sure as the sky is blue that I am a girl like you.
- I'm just like you, you just like me it's something anyone can see
A heart that beats a voice that speaks the truth , yes I'm a girl like you - körbeforogtunk a szobában és csak énekeltünk. Tovább néztük, közben felidéztünk régi dolgokat. Tökéletes volt a délelőtt. Mindent és mindenkit kizártunk. Eljött a kedvenc dalom. - Csajszi, te jössz! - nevetett fel Sarah - Mutasd meg mit tudsz! Dominik szeret téged - kacsintott egyet, a mesében lévő Erika szerelmére célozva. - Hallgass! - kacagtam - Komolynak kell lennem - próbáltam komoly arcot erőltetni magamra, ami amint elkezdődött a dal sikerült is. Teljesen átadtam magam a dalnak - You say your love is true and I hope that it will be 
- I'd be sure if i knew that you loved me for me - vette át a herceg szerepét Sarah.
- Will I be the one you choose? Can you tell my heart is speaking? My eyes will give you clues - ismerős volt a legelső kérdés. Ezt már kérdeztem. Nem pont így. Az álmomban. Thomastól. Valami olyasmit kérdezhettem, hogy miért nem tudsz szeretni? 
- Truth lies underneath the skin
I'll be yours together we shall always be as one if you love me for me - folytatta Sarah.
- Who can say where we'll go... - be kellett volna csatlakoznom de nem tettem. Összezavarodtam. - Norah, ne már! Ez a kedvenced - fordult felém, de mikor meglátott kétségbeesett. - Mi baj No? - mindig így szólított, ha úgy látta rajtam rosszul vagyok.  
- Éjszaka álmodtam, ahol úgy voltam felöltözve, mint egy hercegnő ott volt Thomas is, táncoltunk de akkor hirtelen csak forgatott és forgatott, elestem és mire magamhoz tértem ott volt Semaous Hinley, Ally volt partnere és Thomasszal táncolt. Hinley még a hajába is beletúrt... mármint Thomas hajába és...
- Thomast már megkérdezted erről? - kérdezte elkomorodva. - Nem, hiszen ez csak egy álom, nem? - kérdeztem reménykedve, elsöpörve a szétszaggatott poszter emlékét és Apám kérését - Igen, biztosan - meredt a semmibe Sarah. 
  Nem tudtam mit gondoljak, hogy kiben bízzak meg. Még mindig csak egy lány voltam, aki elvesztette az emlékezetét. Sarah elhallgatott előlem valamit, ahogyan szerintem mindenki más is. Így hát nem tudtam mit tenni, megint csak arra jutottam, hogy Jeremyt kell megkérdeznem. Elegem volt abból, hogy az emlékezetem egy viharban végződött.