Bell egész reggel úgy dübörgött végig a házon, mintha nem is zavarná, hogy én esetleg aludnék. Nem zavartatta magát, de nem is kellett, hiszen már nagyon régóta ébren voltam. Igazából összesen ha négy órát aludtam. Nem azért mert depressziós voltam, hogy úristen Jeremy vissza tért. Igen, kimondtam végre a nevét. Ha már bosszút akarok állni legalább magamnál legyek. Nem süllyedhetek csak úgy el az önsajnálatban. A saját mocsaramban. Be tudna szippantani és elsüllyedhetnék de erősnek kell lennem. Ráadásul segítségem is van, Patrick. Így ennek hatására egész éjszaka izgatott voltam és meglepő de ugyanakkor kellemes boldogsággal is ébredtem.
Mivel a mai napot Bell is boldogan fogja eltölteni én is így fogok tenni. Lekocogtam a lépcsőn egyenesen a konyhába. Körülnézem és hát igen. Bell úgy látszott nagyon kapkodott. A tejet még csak vissza sem rakta a hűtőbe. Elmosolyodtam és egy bögrébe beleöntöttem a tejet, majd beraktam a mikróba. Kinéztem az ablakon és szikrázott a nap. Bell sosem értette meg, hogy ilyen melegben hogyan vagyok képes meleg sőt, inkább forró tejet inni. Mániám volt a forró tej. Minden reggel és este azt ittam.
Míg melegedett felszaladtam a Bellel közös gardróbunkba, hogy átvegyem a pizsimet. Így közösen rengeteg ruhánk volt. Megosztottuk egymással mert nagyjából egy méretünk volt, persze voltak féltett darabjaim. Vállfára voltak felakasztva a gyűrékeny ruhadarabok köztük az ingek is. Egy fehér, egyszerű vékony bő inget kerestem, hogy azt vegyem fel rövid farmer sortommal, de hiába csak nem találtam. Már másodjára mentem végig lázasan a vállfákon még az alattuk lévő cipőkbe is belerúgtam. Ujjaim egyik ruháról a másikra ugráltak, amikor a kezem végre érintett egy, az ing anyagával nagyjából megegyező ruhát. Azt gondoltam, hogy ez lesz. Lefejtettem a vállfát a rúdról amin lógott, hogy megbizonyosodjak ez tényleg az. Miközben húztam ki a többi ruha közül éreztem és láttam, hogy ez nem az amit én akartam. Méghozzá nagyon nem az. Elő se kellett volna kerülnie. A kellemes boldogság, amit egész reggel és éjszaka éreztem egyszer csak eltűnt.
A kezemben a leggyünyürűbb ruha volt, amit csak el tudtam képzelni. A legszebb emlékek fűztek hozzá, annak ellenére, hogy Jeremyhez és Allyhez fűződtek.
Ally és én egészen két évvel ezelőttig 6 éves korunktól a szerelmesei lettünk a latin - amerikai táncoknak. 5 évesen láttuk először a Dirty Dancinget ami mindkettőnket egyből magával ragadott. A tévé előtt táncoltunk, próbáltuk utánozni a táncosokat. Olyanok akartunk lenni mint ők.Valahogy a kezdetektől éreztük már azt a bizsergető érzést a lábainkban. Táncolni akartunk, csak a zene ütemére mozogni.
Mindig is a táncot tartottam a legszenvedélyesebbnek arra, hogy kifejezzük az érzelmeinket.
A két Dirty Dancing fanatikus rajongása után aztán addig győzködtünk a szüleinket míg végre beírattak minket a város lehető legjobb tánciskolájába. Allynek egy Seamus Hinley nevű kis srác volt a kezdetekben a partnere. Akkoriban Seamus még a nyomik táborát erősítette mára viszont ... fogalmam sincs. Ally és közte nagyon erős kapcsolat volt. Nem voltak szerelmesek, legalábbis nekem Al mindig azt mondta, de az életüket adták volna a másikért. Talán Seamus bebizonyította, hogy ne külsőre ítéljünk meg valakit. Igaz, külsőre nem volt egy hirdető táblára illő fiú, de nagyon szerethető volt. Olyan tehetsége volt a tánchoz, mint sok más táncoló fiúnak nem. Ally és Seamus együtt betöltötték a színpadot. Nem véletlenül nyertek meg szinte minden latin - amerikai tánc versenyt. Legyőzhetetlenek voltak, egészen a baleset napjáig. Még abban a hónapban, hogy Seamus megtudta, hogy Ally meghalt elköltözött a városból még a táncot is abbahagyta.
Azóta nem hallottam felőle. A párok között rettentő erős kötelék tud kialakulni. Ahogyan Allyvel velem is ez történt. Megtaláltuk a számunkra legjobb tánc társat. Seamus azonban elveszítette. Úgy ítéltem meg, hogy ő lezárta azt az időszakot így úgy tűnt helyesnek ha eltemetem életemnek azt az erősen meghatározó részét. A partneremmel együtt.
Megkértem Bellt, Larát, Patricket és a többieket, hogy még csak ne is beszéljenek róla, de ha lehet gondolni se gondoljanak. Anyára pedig rábíztam a fellépő ruhámat, hogy tüntesse el, amit ahogyan kiderült nem sikerült.
A ruha most ott volt előttem. A pántja a nyakamat fogta át, körülbelül a térdem felett ért véget a szoknya rész. Az anyaga gyönyörű hófehér, versenyeken mindig megcsillant rajta a reflektor fénye. Annak idején miközben pörögtem benne mindig fodrozódott és forgott velem együtt az alsó rész. Gyönyörű esése volt.
A ruhát nézve elkapott a tánc szelleme. Nem tudom mi ütött belém, de késztetést éreztem rá, hogy újra felvegyem az oly rég eltemetett ruhadarabot. Abban a percben pizsamanadrágom a földre hullt ezt követte a pólóm is. Már csak bugyiban és melltartóban álltam, arra várva, hogy újra a színpadon érezhessem magam a partnerem karjában, a ruhámban, amit tőle kaptam. Utolsó alkalommal a baleset előtti napon volt rajtam. Fülemben hallottam azt a bizonyos számot, amire táncoltunk. Egész testemben megéreztem az oly jól ismert bizsergő érzést.
Nem tudtam tovább várni. Táncolni akartam. Arra a zenére. Lekaptam a vállfáról és belebújtam a kellemesen csúszós anyagba. Annak a két évnek az ellenére ugyanúgy állt rajtam mint eddig. Ez volt az egyetlen ruhadarab, amiben tényleg szépnek éreztem magam. Tükör előtt álltam és sötét barna szememmel vizsgáltam magamat a tükörben. Napvörös hajam két oldalt hullott a vállamra, a ruha pedig ott simult a testemhez ahol kellett.
Berohantam a szobámba a rádióért, hogy betegyem azt a számot, majd kivittem az erkélyre. A távirányítót az asztalom találtam meg, amivel majd elfogom indítani a kertből a zenét. Igen, a kertben fogok táncolni. Olyan volt az a kert számomra mint egy menedék. Régóta nem voltam ott. Rengeteget táncoltam lent annak idején. Most visszatérek oda, ahol annyi minden elkezdődött. Elmosolyodtam a gondolatra és az emlékek okozta képeken.
Újra lerohantam a lépcsőn, ki a bejárati ajtón. Mielőtt zártam volna be az ajtót Simon kétségbeesett tekintettel nézett rám. Jönni akart. - Jól van gyere, de jó legyél nekem!- simítottam végig a kis fején. Előre rohant a kertbe én pedig gondosan bezártam az ajtót.
A szél enyhén fújdogált, jólesően férkőzött be és csiklandozta meg a lábaim. A ruha kellemesen suhogott a lábam járására. Nem volt rajtam se cipő, se zokni. Meztelen lábakkal, sebesen lábujjhegyen végig surrantam a ház mentán.
Nyikorogva kinyílt a kis kertkapu én pedig becsusszantam rajta. A dús, zöld fű csiklandozta eleinte a talpamat. Simon a kert túlsó végében bogarászott a napsütötte részen. Ahol én álltam a fák kitakarták a napot, de nem akartam árnyékban lenni. Madarak csicsergése kíséretében elvonultam a gesztenye fánk mellett, oda ahol az erkélyemmel szemben vagyok. Körülnéztem, közben nagyokat szippantottam a levegőből. Tánc előtt mindig le kellett lassítani a szívverésem. Mivel nem láttam senkit - Simon volt az egyetlen nézőm - úgy éreztem elkezdhetem.
Az irányítót a kezemben fel felé irányítottam, ahol a magnót sejtettem. Egy pillanatra megálltam. Mi van ha elfelejtettem hogyan is kell? - Sarah Bird, a tánc a véredben van! - hallottam meg a fejemben Ally hangját. - A lételemed a tánc, nem tudsz nélküle élni. Gondolj erre mikor táncolsz! - egy verseny előtt mondta ezt nekem. Nagyon izgultam, majdnem elájultam, de félrevont és addig nem engedett el míg nem látta rajtam, hogy amit mond el is hiszem. Allyért fogok táncolni.
Lenyomtam a PLAY gombot. Wyclef Jean & Claudette Ortiz- től volt a Dance like this. Ez a szám volt a kedvencem a tánccal együtt, az összes versenyszám közül. Az érzés ami az első dallam hallatára kitört belőlem leírhatatlan volt. Pár nélkül igaz nehéz volt eleinte, de a vágy, hogy újra táncolhatok magával ragadott. Elkezdtem a tánc kezdő lépését. Sambával kezdődött, majd Cha- cha- cha is volt benne és így tovább. A tánc tele volt lázas vággyal és akarással. Imádtam a zene lüktetését. A lépésekkel végig jártam a kertet semerre sem néztem. A ruhám forgott körülöttem. Elvesztettem az agyam, a testem irányított. Már nem is a koreográfia szerint táncoltam. Léptem és ráztam magam. A szívem hevesen vert, kapkodva vettem levegőt. Kezemet a hajamba bele kapva magasra emeltem, fejemet hátrahajtottam és csak forogtam, Tudtam, hogy el fogok szédülni de nem érdekelt. Forogtam ahogy csak tudtam amikor egy kéz ragadta meg a derekam. Nem álltam meg, forogtam tovább, ő pedig velem együtt. Annyira erős volt a keze és annyira ismerős. - Ne állj meg, csak folytasd! - suttogta a fülembe. Hallgattam rá, hiszen ez az egész Allyért volt. Nem állhattam le. Forgás közben hátradöntött lábamat előre nyújtottam, nyakamat hátravetettem, keze pedig végig simított a nyakamtól kezdve, végig a mellem között, a hasamon keresztül egészen a lábamig. Bizsergés futott végig a testemen. Felhúzott magával, próbáltam a szemébe nézni de úgy irányította a lépéseket, hogy esélyem se legyen rá. A számnak egyszer vége kell lennie, így ennek a tudatában átadtam magam neki, hogy ő vezessen. Karjaimat az ő válla alatt átvitte és úgy kapaszkodtam meg a vállában. Lendületet vett és elkezdett velem pörögni. Annyira ismerős volt és jól eső. Mindketten szaporán vettük a levegőt, ha nem tartott volna meg összeesek. A szám a végét járta. Az utolsó ütemre mélyen hátradöntött és a dalnak vége lett. Nem emelkedtem fel lent tartott. Ő hajolt oda hozzám. - Jobb táncoltál mint eddig valaha - szólalt meg hitetlenkedéssel a hangjában. És abban a pillanatban szemben találtam magamat azzal a jól ismert zöld szempárral. A barátnőm gyilkosával, első szerelmemmel és a valaha volt legjobb táncpárommal. Jeremy Brownal táncoltam egészen két évvel ezelőttig. Gyorsan felegyenesedtem és eltávolodtam tőle. - Te hogy kerülsz ide? - tört ki belőlem. Futásra készen álltam. Képtelen voltam normálisan levegőt venni. Mintha valami elkapta volna és nem engedte a markából. - Sarah kérlek! Hallgass meg! - nyújtotta felém a kezét. Kétségbe volt esve, nem tudta mit tegyen. De ez engem nem érdekelt. - Mit akarsz? - csúszott ki a számon. - Csak beszélgetni - mondta csendesen - Nagyon jól ment neked a tánc - mosolyodott el. - Hagyd abba! Ne mondj ilyet! - kiabáltam. - De tudod mit? Nem is akarok hallani semmit. Főleg nem magyarázkodást. Nem érdekelsz Jeremy! - hátat fordítottam és indultam volna kifelé, amikor eszembe jutott Simon. - Simon, gyere! - szóltam rá. Gyorsan kiiszkolt a kertből, érezte, hogy jobb ha most megy. - Egyébként sem érek rá - fordítottam hátra a fejem. Már a kiskapunál jártam amikor megszólalt: - Csak, hogy tudd, nem minden úgy történt, ahogyan te vagy azt a többiek gondolják. Mindenki titkolózik két éve és nem mondja el az igazat. Én is tudok olyat, amilyet te nem tudsz... Ally igenis felelős volt a haláláért. Nem volt olyan ártatlan, mint azt te gondolod - ledöbbentem. Nem tudtam rá mit válaszolni csak elrohantam, hátrahagyva Jeremyt és a sebeket feltépő táncot.
Simon az ajtó előtt várt rám, de nem mentem be. Noráék háza felé vettük az irányt. Ziláltan, a fellépő ruhámban, mezítláb rohanva, Simonnal az oldalamon.
Az nem lehet, hogy Ally bármimben is hibás legyen a halálát illetően. De Jeremy ugyanakkor miért hazudna? Pont nekem. Össze voltam zavarodva, nem tudtam mit tegyek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése